„Víz, víz  csillogó,
életadó tó, folyó,
patak, csermely,
forrás, ér,
folyam, tenger,
mennyit ér,
majd meglátod,
ha szomjaznál,
ha frissülnél,
ha tisztulnál,
ha hűsölnél,
ha gyógyulnál,
hogy egy csepp víz
mennyit ér,
s minden kincset
odaadnál,
egyetlen korty friss
vízért!”    /Orgoványi Anikó/

Március második felére magunk mögött hagyjuk a tél végi kimerültséget és fáradékonyságot, lassacskán megújulunk, az éledező természettel közös ritmusban. A sínadrágok, overallok, prémes orrmelegítők, hótaposók, fűtőszálas bundabugyik, orkánkesztyűk ideje lejárt. Az évszakváltás a gyerekek számára azért persze kemény dió, nehezen állnak át a megszokott, súlyos viseletről a könnyedebb ruhadarabokra. Ilyenkor a fokozatosság jó megoldás lehet, mi, óvónénik meg a rugalmasságunkkal, türelmünkkel támogatjuk őket.

Ekkorra már megkezdtük az óvoda udvarán a tavaszi kerti előkészítő munkálatokat, napról-napra figyeljük, „tanulmányozzuk” a növények, rovarok, bogarak, pókok ébredezését. Folyamatosan a kezünk ügyében vannak a bogárnézők, lázasan lapozgatjuk a nővény- és állathatározókat.

Sétáink során bekukkantunk a környék kertjeibe, keressük a tavasz látható nyomait, az ott tevékenykedő szomszédokat pedig a szezonális teendőkről faggatjuk.

A vitaminiseknek cseppet sem jelent gondot szóba elegyedni az éppen gyümölcsfákat metsző, vagy a veteményest felásó, trágyázó nénikkel, bácsikkal. Nyitottak, kíváncsiak, kedvesek és udvariasak, vidám csacsogásuk mosolyt csal a felnőttek arcára. A gyerekek közben megfigyelnek, tapasztalnak, tanulnak.

A nemzeti ünnepet követően, figyelmünket a víz világnapja felé fordítjuk. A csoportszobák megtelnek a témába vágó szakkönyvekkel, művészeti albumokkal, a kísérletezéshez szükséges eszközökkel, tematikus zenékkel, játékokkal. A gyerekek alkotásai révén kékbe borul a környezetünk, és egy napra (III. 22.) mi magunk is tetőtől-talpig kékbe öltözünk.

A sok óvodai tevés-vevést, játékot követően aztán felkerekedik az egész óvoda, és irány a Törökbálinti-tó!

Mivel sokan vagyunk, két hullámban, fél órás eltolással szállunk buszra. A legkisebbek indulnak először, hiszen nekik korábban is kell visszaérkezniük az ebéd miatt. Már maga a buszút is óriási élmény, több kisgyermek életében az első! Ennek megfelelően zajosan izgatott, izgő-mozgó módon lelkes végig a hangulat. A visszaút éppen az ellenkezője lesz: előrebukó gyerekfejek, elnyíló szájak, csendes révedezés és hangos szuszogás.

A tóparton összetalálkoznak a csoportok – a kisebbek már gyümölcsöztek, szaladgáltak, gurultak -, és közös felfedezés kezdődik: nád, sás, taplógomba, ebihalak, horgászok, virágzó fűzfák, madarak. Sok-sok érdekesség, de sajnos bőven akad eldobált szemét is – ezeket összeszedjük.

A természetjárás után ismét kettéválik a csapat, a legnagyobbak a távolabbi, nagy játszótér felé veszik az utat, a kisebbek a buszmegálló irányában álló mászókákat, csúszdákat célozzák meg. Minden vitaminis boldogan játszik! Nem kérdés, hogy jól esik majd az ebéd, és az azt követő csendes pihenő.

Vizes projektünk lezárásaként pénteken tematikus csapatversenyt szerveztünk az udvaron: ügyességi, játékos, mozgásos, szellemi feladatokkal várták a gyerekeket az óvónénik és -bácsi az egyes állomásokon. A vegyes csapatok beosztására a bevezető játék végén derült fény: a kertben jól elrejtett, apró halacskákat kellett megkeresniük a gyerekeknek, az azonos színű halat birtoklók kerültek össze.

Nagy szerencsénkre csodásan sütött a nap, vidáman telt a délelőtt, és természetesen több pohár friss vizet ittunk játék közben.

Víztakarékos, víztudatos napokat kívánok:

Zsemle