„Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket
üvegtálon. Nehéz, sötét-smaragd
szőlőt, hatalmas, jáspisfényü körtét,
megannyi dús, tündöklő ékszerét.
Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról
és elgurul, akár a brilliáns.
A pompa ez, részvéttelen, derült,
magába-forduló tökéletesség.(…)”    (Kosztolányi Dezső)

Kevés színpompásabb, illatosabb, varázslatosabb, bódítóbb dolog van az őszi piacnál! Egyetlen évben sem hagynánk ki! Iskola-előkészítőseink egyik ámulatból a másikba esnek! Hangosan lelkesen mutogatnak, fogdosnak, kiabálnak, kérdeznek, cikáznak ide-oda a tömegben. Hiába az előzetes megbeszélés, h nem távolodunk el egymás mellől, mert nagy a tömeg, magával ragadja őket az élmény, belevetik magukat, minden érzékszervükkel élvezik a szín-, illat-, forma kavalkádot! Az árusok és az idős, délelőtti vevők mosolyogva szemlélik a megbolydult gyerektársaságot. A savanyúságosnál uborkát kapunk ajándékba, a gombásznál csipkebogyót választhatunk, a sok kiló szilva mellé egy doboz áfonyát vehetünk magunkhoz fél áron.

A gyönyörűségek és finomságok befogadásán túl praktikus oka is van az ittlétünknek: most szerezzük be a lekvárfőzéshez a hozzávalókat. Krisztával nem hagyjuk magunkat, keményen alkuszunk a kofával, a gyerekek tátott szájjal figyelnek bennünket. Végül komoly engedménnyel jutunk hozzá a hat kiló besztercei szilvához.

A zsákmánnyal felmálházva tovább nézelődünk: a hentesek lelkesen magyarázzák a sertés és a marha mészárszéki bontását, a sok kolbász, szalonna, disznósajt, sonka, hurka látványától csorog a nyálunk, és egyből megértjük a mesebeli farkas, torkos habzsolását a gazda éléskamrájában.

A szűk helyen, egymás hegyén-hátán szorongó, élő pontyokat látványától elfacsarodik a szívünk. A gusztusos sajtokat, túrót, joghurtot, tejfölt is örömmel megkóstolnánk, A magvas és a mézes stand mellett lassan haladunk el.

Végül ki-ki gusztusa szerint választ egy őszi gyümölcsöt, ez lesz a tízóraink a kofáktól kapott ajándékok mellett.

Az utazásunk szintén sok izgalommal járt: a főleg agglomerációban élő gyerekek zöme most először szállt buszra, metróra és fejét kapkodja a nagyvárosi forgalomban. Hétköznapi, megszokott tárgyakra csodálkoznak rá: a jegykezelőt kézfertőtlenítőnek nézik, a leszállásjelző-gomb használatát hosszan kell magyaráznunk. Természetesen mindenki jelezni akar, hosszasan egyezkedünk, hogy végül ki legyen a szerencsés gyerkőc. A mozgólépcsőzés alatt boldogan nevetgélnek, a peron szélén a villódzó fénytől, a visszaszámláló kijelzőtől sikongva esnek ámulatba, és közben megállás nélkül kérdeznek, kérdeznek, kérdeznek!

A szilvaszállítmány szerencsésen célba ért, a Vitaminiben várja, hogy szorgos gyerekkezek finom lekvárt főzzenek belőle. De ez már egy következő történet.

Piacfürkészős, szimatolós, kóstolgatós, színpompás napokat kívánok!

Zsemle