„A legnagyobb történések nem életünk leghangosabb, hanem annak legcsöndesebb órái.”    

(Friedrich Nietzsche)

Felnőtt fejjel melyikünk ne vágyna röpke szunyókálásra a kiadós, vendégségben elköltött ebéd után? Ki ne tudná felidézni magában az elnehezedő szemhéjjal, előrebukó fejjel folytatott esélytelen küzdelmet kora délután az íróasztal mellett, az értekezleten, vagy a volán mögött? Milyen pompás is lenne engedni testünk jelzéseinek, majd felfrissülve, kipihenten folytatni a munkát, baráti beszélgetést, vezetést!

Ugyanakkor legtöbbünkben élénken él a végtelennek tűnő óvodai csendes pihenők sora, amikor nem sikerült elaludnunk, viszont nyugton kellett maradnunk a fekhelyünkön, ha másért nem, hát azért, hogy társainkat ne zavarjuk. Ilyenkor unalmunkban apró játékokat találtunk ki magunknak, ellazult állapotban szemlélődtünk, vagy mondvacsinált okokból (orrfújás, pisilés, ivás) járkáltunk, takarót igazgattunk. Ki-ki vérmérséklete és testi igénye szerint, mert a gyerekek akkoriban sem voltak egyformák – szerencsére!

Az óvódáskor ingermentes, elcsendesített, „unalmas” perceinek hasznosságával számtalan tudományos cikk foglalkozik, ahogy a napközbeni alvás élettani szerepével, az agyra, az idegrendszerre gyakorolt pozitív hatásával is. Ezekre itt most nem térek ki.

A vitaminis csendes pihenőben tekintettel vagyunk a gyermekek életkori szükségleteire és egyéni igényeire. Elmesélem, hogyan.

Ebéd után folyamatosan állnak fel, használják a mosdót, öltöznek át a pihenéshez a gyerekek, majd kezdődhet a „szomszédolás”: ketten-hárman könyvet lapozgatnak, trécselnek valamelyikük ágyán kuporogva. Amikor Bogi belevág a „Füles mackó mond most néktek szép meséket, gyerekek…” kezdetű dalba, a könyveket elpakolják, és ki-ki saját kuckójába bújik. Ildikó gitárjátékát már fekve hallgatják a kicsik, páran kérhetik kedvenc dalukat is. A nagycsoportban, Gabinál és Juditnál a naposok, mosdófelelősök választhatnak zenét a telefonról, amit ők is az ágyukból élveznek. Az andalító muzsika után következik a mese, fejből, mesekönyvből, vagy folytatásos meseregényből, korosztály szerint. A csoportszoba ekkorra elsötétül, kigyúlnak a mécsesek, ég a sólámpa, az illóolajos párologtatóból nyugtató illat terjed szét a levegőben. Az óvó nénik értő, élvezetes mesélése nyugalmat, biztonságot áraszt, kedvesen duruzsoló hangjuk álomba ringatja a gyerekek zömét, de a nyitott szemmel fekvők is ellazulnak, féléber állapotban pihennek. A mesét követően felcsendül a „Bóbita, Bóbita…”, miközben az óvó nénik és a dadusok körbejárnak, betakargatják, megsimogatják, megpuszilják a vitaminiseket. Elcsendesedik az óvoda.  Anikó és Erika is lábujjhegyen jön-megy a tálcákkal, evőeszközökkel, az ajtók némán csukódnak. Az olló halkan csattog, a krepp papír alig zizeg, az ecset, filctoll hangtalanul siklik a rajzlapon: az óvó nénik nem tétlenkednek, készülnek a másnapi foglalkozásra, dekorációt alkotnak, szorgosan adminisztrálnak.

Az alvásról leszokó vitaminisek egy idő után csendes, egyéni játékot kapnak, és az ágyukban felülve tevékenykedhetnek. Az iskola-előkészítős korosztály az asztalokhoz telepedhet, a kikészített feladatokkal múlatja csöndesen az időt. De aki közülük elaludt, nem keltjük fel, hagyjuk pihenni, hiszen szüksége van rá.  A fő szabály: ne zavard a társaidat!

Az ébredezés szintén folyamatosan zajlik, csendben, nyugodt mozdulatokkal mosdóznak, öltöznek, fésülködnek, ágyaznak a gyerekek. Amikor mindenkinek nyitva a szeme, közösen énekelt ébresztős dalokkal szétlibbennek a függönyök, a legügyesebbek elfújhatják a mécseseket, a nagyot alvók megtalálják az ágyukban a jutalom madárkát, vagy kinyílik a varázsdoboz, és választhatnak belőle valami apróságot.

Felfrissülten, kipihenten folytatódhat az óvodai „munkanap”, irány a JÁTÉK!

Bekuckózva, összebújva mesélős napokat kívánok!

Zsemle