„Az év kisöccse Január –
Fázós bokájú cinke száll,
s ha hull a hó, sírón csicseg,
de sírását ki érti meg?”

(Kormos István)

A hosszú téli szünetet követő héten direkt és indirekt módon, a fokozatosságot és az egyéni igényeket szem előtt tartva zajlik a visszarázkódás az óvodai életbe. És ez bizony minden szereplőre, gyermekre, felnőttre egyaránt igaz! Egy szó, mint száz: nem is olyan könnyű a visszatérés a hétköznapokba, az évkezdés nem mindenki számára zökkenőmentes!

A decemberi ünnepi időszak felfokozott lelkiállapotából, a kényelmesen megcsúszott, vagy éppen teljesen felborult otthoni napirendből, a sok-sok finomság, édesség, a túláradó és elnéző szeretet, a tárgydömping, a rokoni látogatások hada, a mindenféle elhalmozás mellől visszatérő gyerekeknek nem mindig könnyű visszatalálniuk az óvodai hétköznapok – mégoly vidám és játékos – valóságába.

Az első januári hetekben ezért is vagyunk az általában megszokottnál is rugalmasabbak, megértőbbek és elfogadóbbak a napkezdés, a behordott játékok, plüssök mennyisége, de akár az étkezések, hazaindulások tekintetében is.

Nagy boldogság számunkra, amikor azt látjuk, hogy a gyerekek mennyire örülnek egymásnak, a viszontlátásnak és legtöbben pont ott folytatják a játékot, ahol korábban abbahagyták, mintha el sem váltak volna!

De az otthon töltött, intenzív együttlétet követően nem minden gyermek válik le könnyedén és gond nélkül a szüleiről. Náluk hosszabb a búcsúzkodás, szorosabb az ölelés, több a puszi és az összebújás, az ablakból is tovább integetnek Apának, vagy Anyának. Vissza a startvonalhoz! – merül fel a kérdés, de szerencsére ez nem egészen állja meg a helyét, nem kell újra beszoktatnunk őket. Csupán türelmesen, derűsen és találékonyan vissza kell terelgetnünk ezeket az érzékenyebb gyerkőcöket a régi kerékvágásba, a közösségi létbe.

Ilyenkor sok-sok alkalmat biztosítunk a karácsonyi élménybeszámolókra, mert természetesen csak úgy dől a vitaminisekből a szó, csillogó szemmel, egymás szavába vágva, izgatottan mesélnek, sorolnak, mutogatnak, s közben izgatottan hadonásznak, ugrálnak, kacagnak, ahogy újra és újra átélik a velük történteket. Mindenképpen szükségük van időre és közös feldolgozásra, hogy miután leülepedett bennük a mögöttük álló zsúfolt napok élményanyaga, ismét készen álljanak, nyitottakká váljanak az új tapasztalatok és ismeretek befogadására, kíváncsian és „kiéhezetten” kapcsolódjanak be a felkínált tevékenységekbe, játékba, mesébe.

Az ünnepeket lezárós, összebújva felidézős napokat kívánok!

Zsemle